A Pál utcai fiúk digitálisan 1.

 

A regényeket már több ízben is digitálisan dolgoztuk fel. Természetesen ezt a folyamatot egy olvasónapló elkészítése, egy felkészülés előz meg.

A tanulók hétről hétre, fejezetenként haladnak, a feldolgozáshoz feladatsort kapnak, amit rendszeresen ellenőrzök. (ez szövegértést, szómagyarázatot, szövegalkotást és gondolattérképet is tartalmaz.)

 

Az első digitális órán azt mérem fel, hogy ki, mennyire ismeri a regény cselekményét, szereplőit. A jelenlegi ötödikeseimmel a https://plickers.com/ alkalmazást használtuk. Kinyomtattam a hozzá szükséges ábrákat, lamináltam (hisz mindig hosszabb távra tervezek), elkészítettem a tesztsort és már indulhatott is a megvalósítás.

A következő órán Qr-kódokat generáltunk (http://qr-kod.hu/), igaz-hamis állításokat rejtettünk el bennük, majd ezeket a tanulópárok digitális falukra (http://en.linoit.com/) fel is töltötték.

A harmadik órán saját mobiljátékot készítettünk, amelyben a Pál utcai fiúk egy-egy jelenetét ábrázoltuk (Nemecsek menekülése, A csata, Füvészkerti kaland). A Draw Your Game (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.korrisoft.draw.your.game) egy nagyon egyszerű játék, négy színnel ábrázolhatjuk a pályát, majd a programmal lefotózhatjuk az elkészült képet és már indulhat is a játék. (fekete= a pálya vonala, zöld= a trambulin, kék= plusz pont, piros= ellenség)

- Vörösingesek, mint ellenség (piros)

- farakások a pályán (fekete), amelyre a trambulin (zöld) segítséségvel lehetett felugrani,

- valamint a homokbombák, kisebbek-nagyobbak, amelyekkel előnyhöz juthatott a Pál utcai fiú

Így is feldolgozható egy-egy jelenet.

A program leírása szerint a ceruza, zsírkréta, és a filc is alkalmas a rajz elkészítésére, de azt tapasztaltuk, hogy a filc a megfelelő eszköz, az azzal készült rajzokat könnyedén beolvassa és érzékeli az alkalmazás.

 

(folyt. köv. hamarosan)